Szevasztok Szélhámosok. Ma egy kis tanmesével jövök nektek, értelmezzétek belátás szerint. Előre szólok, sötétebb lesz mint gondolnátok, sötétebb esetleg mint idokolt lenne. De ma ez van terítéken. Szigorúan 18+, abból is csak az állhatatosabbjának!

Hallgat az ég és hallgat a pokol. Hallgat az összes sík, legyen anyagi, asztrális, vagy külső szakrális sík. MIndenki hallgat, akinek csak egy iottányi köze is van a kriptovalutákhoz. Egyedül a vészmadarak hangoskodnak, de részemről a varjak marják ki a szmgolyókat a hullájukból, nem érdekelnek. Csendben zajlanak a háttérmunkálatok, mint egy jó színházban. A rendező jó munkát végzett, a közönség nagy része csendes rettegésben van a székébe merevedve. Rémületes dolgoknak volt szemtanúja, a katarzis el is feledtette vele hogy márpedig szinház az egész világ és a világot jelentő deszkákon az igazán fontos események nem a közönség szeme láttára zajlanak, hanem ott, ahova valók is, a háttérben. 

A közönség ül, meredten. Nem hiszi el amit lát. Sokan sokat fizettek hogy bejussanak a műsorra, most rettegnek, nem ezt várták, nem erre fizettek be, nekik nem ezt mondták, a reklám hazudott... A színészek végzik a dolgukat, profi módon játsszák a fekete misét, de a comic relief karaktert kikötözték a sankhoz és pálinkával tömik, hogy ne tudjon színre lépni és feloldani a feszültséget. Most az őrületé a főszerep, most pusztulnia kell a férgesének ízibe, holnap a sírásónak is kellene vennie kenyeret, hát csapjunk oda, gondolják a színészek, hadd legyen agyvérzéscunami a nézőtéren.

Amit nemmellesleg bezártak, hogy azon kevesek, akik le tudták rázni a bénító rettegést és pánikszerűen menekülni próbáltak, azok se hagyhassák el az őrület pandemóniumát. A díszes, könnyed mókát hazudó kulisszák mögött a rendező mosolyog, mesterien vezényli az eseményeket és közben már a kiloccsanó agyvelők szállította bevételt számolja. Most erre van szükség, majd holnapután, miután kiseperték az elhullott féregrágta maradványokat, a megmaradt keménymag meg fogja kapni a könnyed komédiát. Holnapután. Most azonban ölni kell, pusztítani, tizdelni a közönséget. A rendező teszi a dolgát, a színészek is teszik a dolgukat, a közönség is teszi a dolgát:

Kard álltal vész mind, ki kardot emel. Feketemágia sújt papokra, tudások hordozóira. Olcsó méreg a jussa pékeknek, kovácsoknak és kötél jár az akasztófavirágoknak. Mind elhull a nézőtérről, csak az állhatatosok maradnak meg, ökölbe szorított kézzel, dacolva viharral, őrülettel, nyitott szemmel nézik a körülöttük zajló éber, eleven rémálmot. Tudják hogy véget fog érni, bár nem értik, nem érthetik a rendező tervét. Tudják hogy jobbak mint az aki ordítva rohant a biztonsággal kecsegtető kijárat felé és közben érte a végzet és jobbak mint az aki a székébe meredve pusztult el csöndesen, agonizálva, összepisálva és összeszarva magát. Tudják hogy jobbak és tudják hogy túl fogják élni ezt a pokoljárást és erősebben, bölcsebben fognak kijönni belőle.

Amit nem tudnak, az a rendező terve. A rendező terve pedig, hogy az állhatatos kevesekből, akik túlélik a horrorshowt, azokból fogja faragni az új papokat, tudások hordozóit. Belőlük lesznek majdan az új pékek és kovácsok, kardforgatók. Magjai lesznek egy új világnak, remélhetően jobb világnak.

Ezt a tervet csak a rendező tudja, a színészek esetleg csak sejtik, megtesznek hát mindent, hogy jó legyen a műsor. Hullatni kell őket, ezt mondták fentről, hát hulljanak. Aki nem kitartó, meghal. Ez egy ilyen színház. És színház az egész világ...

Megvagytok még? Minden ok? Akkor jó, túléltétek. A mait. Meglátjuk legközelebb hogy muzsikáltok. Én még mindig Széltoló vagyok, a Manaháló legyen kegyes Hozzátok, aviszlát!