Szevasztok Szélhámosok. Tudjátok hogy nem kenyerem a ranting és roastolni sem szoktam nagyon senkit, de mára már kikívánkozik belőlem két történet megosztása, amelyekkel az a célom, hogy egy pillanatnyi betekintést adjak mint a saját, úgy a szűk családom lelki miazannyakínjába. Történtek ugyanis mostanában olyan dolgok velünk, amik miatt rollercoaster-ezek az I don't want to live on this planet anymore és a Faith in humanity restored mémek között. De lássunk is neki.

Mi tesz valakit Szélhámossá? Az hogy velem tart és szembe megy a józan észnek? Hogy nem engedi manipulálni magát a világ manipulátorai által? Hogy képes kritikusan gondolkodni, képes a legrosszabbkor a legrosszabb kérdéseket feltenni? Lehet. Nem tudom. Egy dolog azonban valószínű, sőt, majdnem biztos: karakteralkotáskor bőven mérte az INT és a WIS statokat, akár a STR, END, statok kárára is. Ismerjük el, javarészünk szemüveges és nem sok sztorink van arról, hogy kocsmákat vertünk szét puszta kézzel, akkár ingame, akár IRL. Kevés köztünk a favágó, még kevesebb a bányász, de annál több az olyan szakma amiben ilyen vagy olyan formában érintett az informatika, a múvészetek, közgaz, egészségügy, oktatás... szóval ami szellemi munkavégzést igényel. A Szélhámos mindig tud egy odavágó egysorost Piszkos Harrytől, ha vitába keveredik, Sherloki retorikával alázza ellenfelét, nem anyázással és az elolvasott könyveinek listája hosszabb mint az excsajai/expasijai listája.

Ne, Széltoló, ne. 

Ha mondom, hogy ne!

Hogy a rohadtkúrvaúristenbe, Széltoló, basszamámeg, NE!

Késő, elindította, Zolikám, hívjad a pszihiátert... Ne is, tudod mit, bazdmeg, a papot hívjad...

Szevasztok Szélhámosok, a mai zergebaszó hőségben a jelenlegi kedvenc játékomról, a Warframe-ről fogok nektek regélni. Nyáladzani fogok, fanboykodni és az egekig fogom magasztalni, szóval ha nem vagytok vevők az ilyesmire, le lehet lépni. Ne mondjátok, hogy nem szóltam előre :D 

Szevasztok Szélhámosok, ma pár könyvet ajánlanék a figyelmetekbe. 

Szevasztok Szélhámosok. Nem haltam meg, még mindig nem. Írok, írogatok, csak nem ide. Belekzdtem valamibe, ami hát, jobb szó nem lévén, kontárkodás az irodalom posványosában. 

Magyarul, nekiálltam regényt írni. Elég gyermeteg kis satnyaság lesz, dehát én is csak egy gyermeteg kis satnyaság vagyok, nem tudok jobbat. Tudjátok mit? Kaptok belőle pár jelenetecskét, aztán osszatok ki minden fronton, hogy mennyire szar is... Jól fog esni a fatalista hangulatomnak.

Oda jutottunk Szélhámosok, hogy bűn harminc és negyven közötti, fehér heteroszexuális férfinek lenni. Megalázó, nincs semmid, amire büszke lehetsz.

-Van családod? Nyeeeh, mennyire nyomi maradi vagy, hogy van papírod arról hogy szeretsz egy nőt, meg, fujj, milyen undi, kisgyereked van, fujj, az pisil, kakil, pelenkázni kell, meg hány is, jujj de undi, brrr....

-Élj nyitott kapcsiban, az menci, legyen cukker kutryid, olyan pici édi, jobb mint az a nyáladzó okádógép gyerek...

- Heteroszexuális vagy? Nyeeh, mennyire myomi maradi vagy, hogy a konzervativ társadalom szociális normáinak engedelmeskedve egy önmagát ellenkező neműnek valló emberi lénybe vagy szerelmes...

-Válts nemet, úgyis van belőle már lassan ötven féle, szexelj kutyával, szellemmel, diófával, mindennel, ami érzelmi reakciót vált ki belőled. Kövesd a divatot, legyél mindig a legtöbb hashtaggel rendelkező szexuális irányzat követője, pánszexuális, metroszexuális, apjafaszaszexuális, meglátod sokkal jobb lesz az életed! (rövid úton depressziós leszel és nagy valószínűséggel megöngyilkolod magad, de ez hol az én bajom, nem vagyok én az istenekverte máltai szeretetszolgálat... Széltoló megjegyzése)

- Férfi vagy? Nyeeeh, mennyire nyomi maradi vagy, hogy nincs képzelőerőd, se lelki perspektívád, valami emelkedetteb koncepcióhoz... 

- A férfiak gyengék, buták, indokolatlan a jelenlétük bárhol a világban, a nők és a többi negyven hét nem is vannak legalább olyan jók minden téren mint a férfiak. (Már látom lelki szemeim előtt a bányák mélyén, a kohókban és az építőiparban szorgoskodó női, transz, pán és Apache Longbow nemű brigádokat... Megint Széltoló)

Nem, Szélhámosok, Ti is, meg Én is egy haldokló világ utolsó foszLányai vagyunk, utánunk már csak a különlegesebbnél különlegesebb hópihékék maradnak, akikre majd a nap sem süthet, hogy meg ne olvadjanak. Az lesz az Emberiség Vége. Keny, ebből Retroschock - Antifacest, kérlek...

Nem fogok szabadkozni, meg mentegetőzni Szélhámosok. Nem volt kedvem írni, most van. Megszoksz vagy kibaszottul megszöksz. Lehet hogy holnap, lehet hogy megint fél év múlva jövök, addigis, Széltoló voltam, aviszlát!

Üdvözlet Szélhámosok. Tudtátok hogy az átlagemeberek mindegyike az átlagnál intelligensebbnek gondolja magát, még ha hangosan nem is nyilvánítja ki? Paradoxon ez a javából, mert ha mindenki okosabb mint az átlag, akkor az átlag magában egy korrupt , téves eredmény. Ugyanakkor, ugyanazok az átlagemberek arra is hajlamosak, hogy embertársaikat az átlagosnál valamennyivel kevésbé intelligensnek gondolják. Lehet ez az egész csak a genetikailag belénk kódolt egészséges nárciszizmus eredménye? Fene sem tudja. Mindenesetre ma egy olyan karakterről lesz szó, aki valóban intelligensebb a nagy átlagnál, de amikor a bölcsességet meg a szociális értékeket dobta ki, elveszett az egyik kockája. Hölgyek, Urak, Szélhámosok, Sherlock Holmes!

Tegnap megnéztem három Guy Ritchie filmet. A revolvert, a Blöfföt illetve A ravasz, az agy és két füstölgő puskacsövet. Mostantól hivatalosan is a must see kategóriába sorolom őket. Aki olvasott valaha Rejtő Jenőt, annak a hasonlóságok valami égbekiálltóak lesznek. Magam is valahogy így képzeltem el egy Rejtő regény megfilmesítését. Legyen bár komédia, vagy komolyabb hangvételű mű, mint a revolver, az abszurditás remekül áll mindkét alkotónak. Jason Statham pedig megmutatta hogy igenis tud színészkedni.

Szélhámosok, házi feladat, aki eddig nem látta ezeket a filmeket, most pótolja! Rejtőt olvasni fakultatív feladat, de pluszpontok járnak érte a végelszámolásnál!

Széltoló out, nemsokára újra vagyok!

Szevasztok Szélhámosok, ma egy olyan dolog jön, ami eddig nem volt a bolgon. Emlegettem ugye, hogy szeretek számítógépes játékokkal játszani. Namármost, közelről sem játszhatok annyit, amennyit szeretnék, de még így is többet játszok mint amennyit kellene. Szakmámból és életvitelemből kiindulva, nem vagyok egy gyorsreagálású ember, mindig a lassabb, megfontoltabb játékmenetek tudtak inkább lekötni, ahol van időd döntést hozni, majd azt megkérdőjelezni, elvetni, megvárni míg újra kinől, elvesztni, emailben tanácsot kérni Bill Nigh-tól, majd meglelni a bejárómatrac alatt a kutya álltal megrágva, összevarrni, kiterjeszteni a Jedi Nagytanács elé, és ha minden flottul megy, 48óra gondolkodási idő után megtenni a lépést. Kérem tisztelettel, terítéken az EvE Online!