Szevasztok Szélhámosok. Ki tud megélni az űrben? Kezeket fel, hadd lássam! Ugye? Pedig a jó válasz az hogy mindenki, csak nem sokáig. Függünk a levegőtől, a hőtől, sőt még a fránya gravitációtól is. Létszükségletünk, mondhatni, mégis egy fajta függőség. A jobbik fajtából. Ugyanis, ahogy azt a Wiki is szépen lebetűzi, a függőség magában nem jelent pozitív, vagy negatív deviálást a társadalom széles rétegei által jóváhagyott morális normáktól. A közhasználat, mint oly sok mást is, keveri a függőséget az addikcióval, mert ameddig születési jogon függünk a levegőtől, addig mondjuk a kokaintól már nem annyira. Az már bazdmeg szerzett, nem örökölt dolog. 

De, ne legyünk ennyire szőrszálhasogatók, használjuk mi is a függőséget az addikció helyett, (ellenben ne feledkezzünk meg a különbségről egy pillantra sem, mert még fontos lesz) már pusztán áldozatként a közérthetőség oltárán. 

Első felszólalóm Szirmai kartárs Virsliparti kritikája. 

Ezzel a drog mint addikció le is lenne fedve. Ha le lenne, de nincs. Dr. Zachernek nagy taps a közreműködésért, de ez az átlagemberek csak egy meglepően kis hányadát érinti. Valóban nem szaladgál minden sarkon egy géppuskás agyondrogozott csóka embereket ölve, ez az alaptézis. Továbbgondolva, a drogaddikció, bár jelentős, és elég sokakat érint (fun fact: Európában több Bensodiasepin hatóanyagú nyugtatót adnak el, mint amennyi C vitamint a világon...) mégsem nem igazi népsport. Ami marha nagy szerencse, nekünk, átlagfüggőknek.

De guruljunk is mindjárt tovább, elrugaszkodva a drogoktól (illetve azoknak a közismertebb fajtáitól) jöjjön most az a Antifaces - Az összeomlás napja, laza kis 20 percben. Ha utána még marad agyad, találkozunk...

Megvan? Élsz még? Nem kaptál agyvérzést, infarktust? Akkor menjünk tovább. Ennyire lelkemből még senki nem beszélt, mint itt Kenny. Lényegileg minden szavával egyeznem kell. Ő már egy nagyobb kalapból merít, az emberiség teljes mocskát hányja a képünkbe, nem definiálja a függőségét, nem szűkíti le egy felületre, éppúgy ordít a játékfüggőkre mint a netcelebek kényszeres magánéletkiteregetésére. Leginkább mégis a saját függőségét teszi elénk, a függősétől való függőséget. 

És itt jutunk el az igazi csavarhoz, az Inception szintű mélységig. Mert függők vagyunk mind, Te is, Én is. Méghozzá nem is akármennyire és nem is akármitől. Addikciónk ebben a világban teljesen legális, bár ha jobban belegondolunk, nem teljesen normális. Lehet hogy reggelire nem tolunk be két gramm kokaint, a gyerekeinket is igyekezzük legjobb tudásunkhoz mérten nevelni és még csak kényszeres munkafüggők sem vagyunk, de... De függünk olyan dolgoktól amik nem létfontosságuak, amik nélkül meglehetnénk minden további nélkül. Függünk a cukortól, függünk a liszttől, a sótól. Nem magától az alapteméktől, hanem attól amit járulékosan még belepakolnak. Függünk az adalékoktól, amit szándékosan tesznek az alapélelmiszerekbe, hogy újra vásárolj, újra fogyassz, újra és még többet vásárolj, függünk a pénztől, amit azért hajtunk hogy másnak legyen jobb, függünk a munkánktól amiért pénzt kapunk amit másnak adhatunk, függünk az egész körforgástól, függővé tesznek minket a függőségeinktől, mert mi lesz ha nem lesz pénzem, amit odaadhatok másnak hogy neki jobb legyen? Ez már elvonási tünet, tehát az addikció egy szimptómája.

Nem szokásom ilyen félkonteós, a tényeket ide-oda lökdöső gondolatmenetekbe bonyolódni, de ez annyira nyilvánvaló, hogy nem is tagadja senki. Rálegyintenek, hogy ilyen világot élünk, ez van, szokd meg, vagy szökj meg. Se tisztem, se szándékom megmondani senkinek sem, hogy mi a tuti, ki a bánatos fasz vagyok én, hogy olyat tehessek, de egy dolog megintcsak hótnyilvánvaló. "Semmi nem jó, amit túltolunk" (Fábián Gábor István). Ha te meg tudod találni az equilibriumot a "mai világ" és magad között, sikerül kitörnöd a mátrixból, amit te építettél saját magad köré, akkor pajtikám, te már egy relatív boldog ember vagy. Nem sikeres, nem gazdag, még csak nem is híres, csak boldog. És hidd el nekem, ma, amikor már mindenki lehet blogger, meg Instapicha, meg celeb meg faszomtudjamicsoda, amikor emberek otthagyják a családjukat a karrierért, amikor öt gyerek mellett ápolót fogadnak a szülő mellé, akkor, kisbarátom, az egyik legnagyobb kincsed a boldogság. Már az is mindegy hogy éred el. Függünk a függúségektől, mert boldogságfüggők vagyunk. 

Legyetek boldogok Szélhámosok, a többi nem számít. Én még mindig Széltoló vagyok, a Manaháló legyen kegyes Hozzátok, aviszlát!

plusszbónusz, csak hogy nem maradjatok olyan mélyen: